-
A görögkatolikus püspökök közös nyilatkozata
Az alábbiakban a görögkatolikus püspökök közös nyilatkozatát olvashatjuk a rendkívüli helyzettel kapcsolatban. Főtisztelendő Atyák! Tisztelendő Diakónus Testvérek! Kedves Hívek! Rendkívüli napokat élünk, ezért minden, ami eddig természetesnek tűnt az életünkben, az is rendkívülivé válik. A számunkra legmeghatározóbb napok előtt állunk, a nagyhét és a föltámadás ünnepére készülünk, és bár évszázados, évezredes hagyományaink adnak eligazítást, hogy hogyan is ünnepeljünk, most ezek mintha cserbenhagynának bennünket. Nyilván nem a hagyományos elemek adják a lényeget, de hozzásegítenek ahhoz, hogy megértsük, megérezzük, megéljük az ünnep titkát. A rendkívüli helyzetben vannak olyan elemek, amelyeket el kell elengednünk, s vannak, amelyeket másként kell kezelünk, mint eddig. Ennek ellenére rajtunk múlik, a lelkületünktől függ, hogy idén is…
-
Járványhelyzeti intézkedések templomunkban
Az állami és érseki rendelkezésekhez igazodva. templomunkban nem lesznek nyilvános szertartások. A liturgikus események meg lesznek tartva, de csak internet segítségével, illetve rádión keresztül lehet csatlakozni a közösség imájához. – Kérjük, hogy ebben a nehéz időszakban még inkább legyen útitársunk az ima, a Biblia olvasás és a családi közösség erősítése! A templom nyitva lesz egész nap, hogy bárki egyénileg betérhessen néhány percre imádkozni. A hétköznapi liturgikus események a szokott időpontokban, az egyházközségi honlap eseménynaptárában feltüntetett időpontokban lesznek. Vasárnap változik a liturgikus rend: 9 órakor utrenye, 10 órakor Szent Liturgia, délután 3 órakor vecsernye lesz. A vasárnap megszentelése minden keresztény ember számára kötelező. A járványügyi vészhelyzet idején felmentést kaptunk a Szent…
-
Eseménynaptár.
Általános rend Templomunkban egy általános vasárnap 7:30-tól Utrenyét, 8:30-tól Szent Liturgiát, 10:00-től Szent Liturgiát, és 15:00-tól vecsernyét végzünk. A változásokat és a hétköznapi szertartásokat az alábbi táblázatban frissítjük: ESEMÉNYNAPTÁR MEGNYITÁSA
-
A MISSZIÓS KERESZT NYÍRACSÁDON PROGRAM
A MISSZIÓS KERESZT NYÍRACSÁDON 2019. szeptember 24. (kedd) 13.30A kereszt érkezése Nyíradonyból 17.00A templom megnyitása. Egyéni hódolat a Kereszt előtt 17.30Az Eukarisztikus Kongresszus és a Missziós Kereszt (Tóth Elek parókus 18.00Vecsernye és prédikáció (Szimicsku Ferenc kerületi esperes) 19.00Római katolikus szentmise és prédikáció (Eiben Tamás plébános) 19.30Rózsafüzér ájtatosság (Eiben Tamás plébános) 20.00A Missziós Kereszt szentjeinek élete 1. (előadások) 21.00Kis esti zsolozsma (Tatai Zoltán segédlelkész) 2019. szeptember 25. (szerda) 07.30Utrenye (Tatai Zoltán segédlelkész) 08.00I. imaóra (Tóth Elek parókus) 09.00III. imaóra (Tatai Zoltán segédlelkész) 10.00Érseki Szent Liturgia (Kocsis Fülöp érsek-metropolita) 14.00Rózsafüzér ájtatosság 14.30Jézus Keresztjének története (Tóth Elek parókus) 15.00IX. imaóra (Sási Péter nyírábrányi parókus) 16.00A Missziós Kereszt szentjeinek élete 2. (előadások) 16.30Énekelt imádság a Kereszt előtt (Nyíracsádi Népdalkör) 17.30A Missziós Kereszt szentjeinek élete 3. (előadások) 18.00Vecsernye és prédikáció (Troszt Máté debreceni segédlelkész) 19.00A…
-
A Missziós Kereszt látogatása templomunkban (2019. szeptember 24-26.)
A 2020.év szeptember 13-20-a között Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuselőkészületi rendezvényeként egyházközségünkbe látogat a Missziós Kereszt. A nyíracsádi állomás mellett még 6 egyházközség fogadja a hajdúdorogi Főegyházmegye területén a Keresztet. A missziós állomások: szeptember 17-19-én Hajdúdorog, szeptember 19-20-án Hajdúböszörmény, szeptember 20-21-én Téglás, szeptember 21-23-án Debrecen, szeptember 23-24-én Nyíradony, szeptember 24-26-án Nyíracsád, szeptember 26-27-én Szolnok. Szolnokról Pannonhalmára viszik az ereklyét. Mi is a Missziós Kereszt? A Kongresszus hivatalos honlapja – https://www.iec2020.hu/hu/kongresszus-szimbolumarol – így ír erről: „Ozsvári Csaba ötvösművész (1963-2009) alkotása, a Missziós kereszt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma. Az esztergomi bazilikában álló tölgyfa kereszt 2007-ben készült, három méter húsz centi magas, bronz borításokkal díszített. A keresztet a 2007-es Budapesti Városmisszió alkalmával állították fel először, majd az esztergomi bazilika északi kereszthajójában nyert végleges elhelyezést. Növényi ornamentikája a magyar…
-
Tanévkezdő liturgiák templomunkban 2019
Tanévkezdő liturgia egyházközségünkben Szeptember 1-én, vasárnap tarjuk tanévkezdő liturgiánkat, amikor iskolás gyermekeinkért imádkozunk. Mindkét misén értük végezzük a könyörgéseket, illetve a liturgia végén külön is megáldjuk őket. Szenteltvízzel hintjük meg az iskolaszereket, táskákat is. A liturgiák a szokott időben lesznek, fél 9-kor és 10 órakor. Szép lenne, ha azok a diákok, akik már voltak elsőáldozók, ezeken a liturgiákon megáldoznának. Szombaton délután 4 órától lehetőség van gyónásra, vasárnap pedig az utrenye és az első mise alatt lesz gyóntatás. Jézus Krisztus szeretettel vár mindenkit!
-
Czirják János papszentelése – Gyere velünk ünnepelni!
Egyházközségünk tagját, Czirják János diakónust 2019. július 7-én szenteli pappá Kocsis Fülöp érsek-metropolita Budapesten a Rózsák-terei görögkatolikus templomban. A szentelésre Nyíracsádról busz fog indulni. Aki szeretne velünk ünnepelni, az jelezze részvételi szándékát a parókián, vagy a templomban. Ez az alkalom egyházközségi kirándulás is, így a szentelés után Gyöngyös város nevezetességeit tekintjük meg. Útiköltség 5000,- Ft.
-
A Sri Lankai gyűjtésünk eredménye
A Sri Lankán húsvétkor meggyilkolt keresztények családjainak megsegítésére és a templomok helyreállítására egyházközségünkben 72.990, – Ft adomány gyűlt össze, amit a tegnapi nap továbbítottunk. Isten áldja meg a segítő emberek életét!
-
Egyházközségek találkozója – 2019. május 8.
PARÓKIÁK TALÁLKOZÓJA NYÍRADONYBAN – 2019 2019. június 8-án, szombaton a nyíradonyi templom udvarában és kertjében rendezik idén az egyházközségek találkozóját. Az eseményen parókiánk is részt vesz. Az utazás egyénileg lesz, de a programban közösen szeretnénk részt venni. Kérjük azokat, akik a főzőversenyen közösségünket szívesen képviselik, s egyben megfőzik az ottani lakománkat, jelezzék a parókusnak. A főzőverseny alapanyagát egyházközségünk biztosítja! – Ugyanakkor focicsapatot is keresünk a nyíracsádiak képviselésére. Szintén várjuk azok jelentkezését, akik ebben részt szeretnének vállalni. A gyermekek részére ugrálóvár, népi játékok, csillámtetoválás, óriás buborék és arcfestés teszi „elviselhetővé” a vigadalmat. Program: 11 óra – a főzőverseny kezdete, 13 óra – köszöntő és paraklisz a templomban, 14 óra – előadás,…
-
Gyűjtés a Sri Lankán meggyilkolt keresztények családjai számára
Az MKPK gyűjtést hirdet a Srí Lanka-i tragédia érintettjeinek megsegítésére A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megrendülten értesült a Húsvétvasárnap, Srí Lankán történt terrorcselekmények híréről és együttérzését fejezi ki az áldozatok hozzátartozói felé. A Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa arról döntött, hogy június 9-ig, Pünkösdvasárnapig bezárólag gyűjtést hirdet testvéreink megsegítésére és a károsodást szenvedett templomok helyreállításának támogatására az alábbi bankszámlaszámon keresztül: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, 11100104-18181490-14000003. Külföldről az alábbi IBAN számra lehet utalni: HU 70 1110 0104 1818 1490 1400 0003 (SWIFT kód: CIBHHUHB). /CIB Bank Zrt. 1027 Budapest Medve utca 4-14./ Kérjük paptestvéreinket, a híveket és minden jószándékú embert, hogy nagylelkű adományaikkal segítsék keresztény testvéreinket és imáikban emlékezzenek meg az áldozatokról és…