-
Búzaszentelés
Szent György nagyvértanú ünnepén, április 23-án, hagyományaink szerint elvégeztük a „búzaszentelést”, azaz a szántóföldek, veteményeskertek, rétek és gyümölcsösök megáldását.
-
Pósán nagymama „mesél”
Az alábbi beszélgetést, ifj. Pósán Ferenc, egyházközségünk fiatal kántora készítette nagymamával, özv. Pósán Ferencnével (született: Kiss Ilona Máriával). Ő a gyermekkorát Penészleken töltötte, majd a házasságkötése után Nyíracsádon lakott. – Mama mire emlékszik, a húsvéti készületre, hogyan tartották régebben a Nagyböjtöt, amikor még mama gyerek volt. Nem úgy, mint most. Szigorúan. Komolyabban vették a vallást, mint most. Sokat böjtöltünk és imádkoztunk. Voltak olyan imák, melyeket csak Nagyböjtben imádkoztunk. ilyen volt például a fájdalmas rózsafüzér is. Imádkoztuk itthon és a templomba is. Az én anyám otthon minden hajnalban imádkozott. Mindig rákönyökölt az én ágyam karjára, oszt ott imádkozott. Én a könnyek anyja rózsafüzérét már kicsi koromba megtanultam, mert minden éjszaka imádkozta…