Prédikációk

  • Prédikációk

    10 leprás története

    KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM Az elmúlt vasárnap a 10 leprás történetét olvastuk fel a templomban. A gyerekeknek azt az önkéntes feladatot adtam, hogy írják le, hogy mit köszönek meg Istennek, és mit az embereknek személy szerint az életükben. Hat gyermek küldte el a borítékba zárt választ. (Óvodás és elsős gyermekek lediktálták a szüleiknek.) Olvassuk, és tanuljunk belőle! Elek atya Köszönöm Istennek, hogy vigyáz rám. Köszönöm, hogy minden nap az anyukám és apukám mellett ébredhetek. Amit másoknak köszönök, azt az Istennek is, mert ha ő nem lenne és nem adna erőt, egészséget a szeretteimnek, akkor ők sem tudnának nekem annyi jót adni. Köszönöm anyukámnak a törődést, a gondoskodást, a szeretetet. Köszönöm, hogy…

  • Húsvét,  Prédikációk

    Nagypéntek

    "Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson”. (Lk 2,7) – „József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte”.  (Mt 27,59-60)

  • Húsvét,  Prédikációk

    2021 Nagycsütörtök (Tatai Zoltán atya prédikációja)

    A szent három nap küszöbén állunk. Talán az egyik legeseménydúsabb a mai nap.  A húsvéti vacsora előkészítése… Jézus elküldi Pétert és Jánost a vacsora helyének elkészítéséhez.  Ahogy bementek a városba, mindent úgy találtak, ahogyan Jézus mondta. A bárány előkészítése, leölése, elkészítése az Egyiptomból való szabadulás eseményeinek emléke, erre emlékeztet bennünket. Azonban Jézus által más értelmet kap az áldozati bárány. Szabadulást a földi rabságból, a bűnöktől, s ez Jézus által lehetséges. Az áldozati bárányban csontot ne törjetek, hangzik a Számok könyvében. S így történik Jézussal is. Csontjait nem törik meg. Így teljesedik be az írás Jézus Krisztus által. A második esemény maga a titkos vacsora, ahol mind együtt vannak a tanítványok…

  • Igazi értékek,  Prédikációk

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 5.-A kánai menyegző.

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 5. A kánai menyegző. Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem…

  • Igazi értékek,  Prédikációk

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 4.-Jézus születése

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 4. Jézus születése Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. A pásztorok hódolata. Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az…

  • Igazi értékek,  Prédikációk

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 3.

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 3. (Magnificat) „Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.” (Lk 1,47-56) Mária és Erzsébet találkozásakor Mária ajkáról elhangzik a „Magnificat”, azaz az Istent magasztaló ének. Szertartásainkban gyakran ismételjük, imádkozzuk ezt az elgondolkodtató…

  • Igazi értékek,  Prédikációk

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 2.

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 2. (Mária meglátogatja Erzsébetet) „Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 2,38-45) Mária, az áldott állapotban lévő fiatal leány, meghallotta az angyaltól, hogy rokona, Erzsébet, aki „előrehaladott a korban”, s mindenki meddőnek tartott, szintén gyermeket vár. A gyermek…

  • Igazi értékek,  Prédikációk

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 1.

    AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 1. (Jézus születésének hírüladása) „A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan…