Aktualitások,  Húsvét,  Prédikációk

Nagypéntek

„Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson”. (Lk 2,7) – „József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte”.  (Mt 27,59-60)

„Bepólyálta” Mária, jászolba fektette. „Tiszta gyolcsba göngyölte” József, sírba helyezte.

Mekkora hasonlóság, s milyen mérhetetlen különbség: A világba jövő Krisztus bepólyázása, s a világtól eltaszított Krisztus betakarása. A két gyolcsba takarás között pedig a szeretet Istenének üzenete és megváltói műve. „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be őt”. (Jn 1,11)

Sírba helyeztük azt, aki az életet adja. Miért kellett ennek így lennie? Vajon, ha mi, mai emberek akkor éltünk volna, ha mi kétezer évvel ezelőtt találkozunk Krisztussal, vajon hogyan ért volna véget ez a történet? 

Ki kell mondanunk, hogy talán ugyanígy, hiszen mi is találkozhatunk nap mint nap Krisztussal, mi is odaülhetünk a lábához és hallgathatjuk a szavait, s bár néha lelkesek vagyunk, de mégis gyakran megtagadjuk őt, bűneink által megostorozzuk, gőgös kivagyiságunkban töviskoszorút helyezünk fejére, s a körülöttünk lévő pogány világ erkölcstelenségét követve beállunk a halált üvöltő tömeg soraiba. 

Megálluk Krisztus életet adó sírja mellett, s elgondolkozunk azon, hogy milyen szenvedéseket vállalt értünk, a leköpést, az arcul verést, az ostorozást, a tövissel való koronázást, a keresztre szegezést, – s megkérdezzük, ki tette ezt Veled? – 

Arany Jánosnak van egy híres verse, amelynek egyik mondata így szól, amikor a király által elkövetett gonoszságra hívja fel a figyelmet: „Te tetted ezt király!” – Ez a mondat jár most egy kicsit átalakítva a fejünkben, amikor megkérdezzük: Ki tette ezt Veled? A válasz ez: Te tetted ezt, ember!

Amikor a Szent Sírnál megállunk, akkor nem a mások gonoszságára kell gondolnunk: Lám, ezt tették a bűnös emberek Jézussal. Arra kell gondolnunk, hogy miattam szenvedte el ezeket. 

Szent Péter apostol így ír erről levelében az akkori keresztény embereknek, s ezzel üzenve nekünk is: „Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást”. (1Pt 2,24)

A Szent Sírnál megállva, a miattunk vállalt szenvedő Krisztussal együtt temessük be ebbe a sírba a bűneinket, gyengeségeinket, rosszaságainkat. Fogadjuk meg itt, hogy vele együtt a feltámadásban mi is egy teljesen új életre támadunk fel. Nem lehetünk olyanok, mint eddig voltunk, jobbá kell válnunk, hogy az ő sebei számunkra is gyógyulást szerezzenek.

Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson”. (Lk 2,7) – „József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte”.  (Mt 27,59-60)

„Bepólyálta” Mária, jászolba fektette. „Tiszta gyolcsba göngyölte” József, sírba helyezte.

Mekkora hasonlóság, s milyen mérhetetlen különbség: A világba jövő Krisztus bepólyázása, s a világtól eltaszított Krisztus betakarása. A két gyolcsba takarás között pedig a szeretet Istenének üzenete és megváltói műve. „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be őt”. (Jn 1,11) 

Mi ezzel szemben ezen a nagypénteken engedjük meg, hogy tulajdonába jöjjön, vegye el bűneinket, hassa át életünket. Fogadjuk be életünkbe Őt az életnek Urát. Letéve, beletemetve ebbe a jelképes sírba a régi embert, új emberként támadjunk fel a húsvét titka által.