Igazi értékek

IKONFESTŐ LELKI NAPOK NYÍRACSÁDON

    Tizedik éve rendezi meg a Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia ikonfestő táborát. A tábor gondolatát Vereb Csabáné tanárnő vetette fel, aki rajztanárként és mélyen hívő keresztényként felfedezte az ikonfestészetben rejlő lelki elmélyülés csodás világát. Jutka néni először Kárpátalján ismerkedett meg ezzel a különös misztériummal, de azt szerette volna, hogy mások is részesülhessenek ebben a misztériumban, egyrészt úgy, hogy ikonfestő kört szervezett Nyíracsádon, másrészt pedig azzal, hogy itt is legyenek ikonfestő összejövetelek. 

    Tóth Elek parókus atya, Jutka néni elgondolását felkarolva 10 éve már Nyíracsádon biztosít helyet az ikonfestő közösségnek, amit az egyházközség anyagiakkal is támogat.

    Az első években Varga Tarzíciusz, kárpátaljai ikonfestő vezette az ikonfestő napokat, aki az ikonok olajfestékkel való alkotását ismertette meg a résztvevőknek.  Később a Perspektíva és Stúdium Alapítvány támogatásával rendeztük ikonfestő táborainkat, ahol Rausz Szilveszter ás Polyák Zsófia ikonfestő művészek a hagyományos tojástemperával való festés rejtelmeivel ismertette meg a résztvevőket.

    Sajnos, ebben az évben Jutka néni eltávozott tőlünk, s most már fentről lett a tábor védelmezője. 

    Idén folytatódott az általa megkezdett mű. Július 25-e és augusztus 1-je között jöttek össze az ország különböző helyeiről azok, akik az ikon világában is imádkoznak. Vajda Mihály egri diakónus vezetésével egy teljes hetet töltöttek tizenöten az ikonfestő napokon Egerből, Budapestről, Veszprémből, Debrecenből és Nyíracsádról.