A templom- és parókiakert csodái 5.
A NÁRCISZ
Szép szomorú virág, mint a történet a görög mitológiából az ifjúról, aki mindenki szerelmét visszautasította, de kevélysége visszaütött. Saját tükörképébe lett szerelmes, és a vágyakozásban elepedve a halálba sorvadt. Elmúlásának helyén nyíltak az első nárciszok, amelyek az ifjúról, Narciszuszról kapták nevüket. Ha jól megfigyeljük ezeket a viruló sárga, fehér virágokat valóban lefelé néznek, nem emelik magasra fejüket, mintha valóan befelé fordulnának, önmaguk csodálata jelentené életük értelmét. Mikor a fotók készültek egészen le kellett hajolni, hogy láthassuk ezeknek a szép virágoknak a kelyhét.
A nárcisz évelő növény, hagymája könnyen elszaporodik. Évekig egy helyen lehet hagyni őket. A képeken látható virágok évek óta nyílnak a parókia keretben, s csak a fajták változatossága nőtt meg. Ha jól számoltam tizenkét nárciszfaj gyönyörködtet bennünket. A szimpla és a dupla, a fehér, a sárga, a kora, a magányos és a csokros változatok is jelen vannak. Mini és óriás virágú példányok is előfordulnak. Huncut virág, mert a gyümölcsfákkal együtt virágzik, és rikító színeivel vonzza a méheket. Gyulai Iván ökológus éppen ezért, a rovarok csalogatására, a gyümölcsfák köré ülteti őket. Jó ötlet, talán érdemes kipróbálni.
Tóth Elekné