• Egyéb kategória

    A templomkert és parókiakert csodái 3.

    A TAVASZI TŐZIKE Ritka növényt fedezhetünk fel a parókia kertében. Felületesen szemlélve hóvirágnak tűnik, de közelebbről megnézve észrevehetjük a különbségeket. Ez a növény a tavaszi tőzike. Virága fehér, de a hóvirágtól eltérően, lepellevelein sárgás-zöldes foltot találhatunk. A természetben védett növény, leszedését, megrongálását büntetik. Virágzásának ideje közel van a hóvirág megjelenéséhez, de valamivel később bújik ki a földből. Melegebb idő esetén február végén, de március elején már biztosan találkozhatunk vele. 

  • Egyéb kategória,  Húsvét,  Történetünk

    Beszélgetés Marika nénivel és Gyula bácsival

    (Pósán Ferenc  a napokban Gyulaházi Gyulával és feleségével, Szilágyi Máriával beszélgetett.) Hogyan tetszettek böjtölni gyermekkorukban? Gyné: Mikor böjt volt, akkor annyira böjtöltünk, hogy otthon még a rádiót se szabad volt hallgatni. Persze, ahol volt rádió, mert nem mindenütt volt, de ahol volt, még azt sem szabad hallgatták. Nekem a szüleim, nagyon tanult emberek voltak, és estére mindig a bibliát olvasták nekünk. Böjti időben ezenkívül pedig, nem lehetett menni se bárba, se moziba sem. Vasárnap elmentünk a templomba, esetleg délután fel lehetett jönni a térre, de estére hazakellett menni. Nem lehetett járkálni, tekeregni csak úgy a faluba. Akkor a szigorú böjt az nagyon szigorúan megvolt tartva. Mondjuk nem volt annyira nehéz…