Húsvétra készülés a régi időkben

Jobbágy Ferenc és Jobbágy Ferencné emlékei: Húsvétra készülés a régi időkben

• Jobbágy néni, volt-e a Nagyböjt idején valamilyen különleges imádság? Mivel kezdődött a lelki felkészülés?

Nagyböjtben megkezdtük a Lourdes-i kilenced imát, mi asszonyok. Jártunk házról házra. Egy házat ki gondoltunk és oda összegyűltünk. Még mi nálunk is végeztük. 18 énekre és imádságra, vagyis 18 napra le volt osztva. Úgy kezdtük, hogy felemeltük a gyertyát, vagy az olvasót és ezt mondtuk. „Ébredj szívünk, ébredj lelkünk. Szűz Mária itt van köztünk. Reánk vigyáz Szűz Mária, kezünkben van olvasója. Gyertyavilág felemelve, lánggal ég a szívünk véle. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, Ámen.” És így tovább, egy egész kis külön füzetecske van hozzá.

• Az Előszenteltek liturgiájában voltak-e különbségek? Nyíracsádon mindegyik pap ugyanúgy végezte?

Voltak különbségek, igen. Régen nem minden atya végezte. Papp János hozta be, előtte Verdon atya nem végezte. De Papp János után következőleg Mosolygó Sándor atya sem végezte. Azt mondta, hogy ő csak azt végzi, amit megszokott, a régi rend szerint, majd az, aki utána jön, végzi, ahogy szeretné. Amikor pedig ide került Mező atya, ő újra végezte az Előszenteltek liturgiáját. 

Papp Jánosra visszatérve, viszont nagyon összefogta a híveket. Mi jártunk tanulni őhozzá, a fiatalok. Hogy hogyan kell énekelni az Előszenteltek liturgiáját. Mert ezt nem akárhogyan lehet énekelni. És, ha nem jól mondtuk, akkor visszahívott bennünket még egyszer. A jó Isten tudja, hányszor próbáltuk meg. Ezt ő hozta ide be. De ő ám, nagyon karakán ember volt. Amikor gyóntatott, nem elégedett meg azzal, amit elmondtál. Még utána kérdezgetett is.

Vereb Csaba apukája is sokat foglalkozott velünk. Vereb Péter, ő volt a kántor, ő is összehívta néha a lányokat és felvitt magával minket a karzatra, és úgy tanított énekelni. 

• A böjti időkben mit ettek az emberek? Mik voltak azok az ételek, amik kifejezetten böjtre voltak?

Böjti étel volt a tejes puliszka. De csináltunk „hasfoltot”, azt méghozzá úgy, hogy elnyújtottunk egy vastagabb tésztát, és megpirítottuk, mint a kenyeret. Ezt neveztük hasfoltnak. Csináltunk még hozzá rántott levet, olyat, mint a köménymagos leves, és abba aprítottuk bele. Töltöttünk tengeris káposztát is. Ez teljesen olyan, mint a sima töltött káposzta, csak hús helyett ledarált tengeri van benne. De semmi mást nem tettünk bele, csak mellé még hagymát meg olajat. És a kész töltött káposztát pedig leöntöttük paradicsomlével.

(Feri bácsi:) Meg ami mostan van az a pogácsa, régen helyette volt görhemálé. Ez egy nagyon finom süti volt.

Ez is tengeridarából volt, csak élesztővel, meg sárolajjal, ami az olajnak az alja. Megsütöttük. Mikor elkészült, erre mondtuk, hogy görhemálé. Úgy nézett ki, mint a pogácsa. De az én anyám sütött még másfélét is málé lisztből (tengeri darából), csak az tejjel volt, meg persze élesztővel. Beletette úgy a sütőbe, mint a pitét. Kristálycukorral meg a tetejét megszórta. Ezek mind ilyen különleges böjti ételek voltak. Meg csináltunk még túrós palacsintát. Mert tejbe-vajba fürödtünk, annyi volt háznál. Ugye, amit mi magunk készítettünk. Ezek után nem hiányzott nekünk péntekenként a hús.

• Hogy történt azokban az időkben a Krisztus katonaság? Sok éven át volt Jobbágy bácsi Krisztus katona? 

(Feri bácsi:) Abban az időben, mi még inkább úgy hívtuk magunkat, hogy testőrök, nem katonák. Nagyon nagy fegyelemben végeztük, én legalább négyszer is voltam testőr. Letettük a fogadalmat, és onnantól kezdve, felváltva őriztük a sírt feltámadásig.

(Irénke néni:): És nem vettek fel minden gyermeket. Kisebbek nem is mehettek. Aki volt már levente, csak azt engedték menni.

• „Levente”? Ez mit is jelent pontosan? Kik voltak a leventék?

Fiatal legények voltak, akik, amint kiszabadultak az iskolából, menni kellett nekik a Levente mozgalomba. Ez olyasmi katonai elő szolgálat volt, amit kötelező volt elvégezni minden legénynek.

• Kinél szolgált testőrként Jobbács bácsi, melyik atyánál?

Én inkább Papp János atyánál.

• Merre voltak akkor elhelyezve? Hisz akkor gondolom a parókiának még csak egy épülete volt, és nem volt még meg az új része. 

Sokáig nem nagyon volt külön részünk. 

Vagy valahova elhelyezték őket, vagy hazajöttek biciklivel és majd aztán visszamentek, mikor rájuk került a sor. Majd csak Mosolygó atyánál lett közelebbi helyük, az a kicsi kis sárga épület a régi parókia mellett. Az lett berendezve, vittek be nekik egy ágyat, egy asztalt és székeket.

• Mit ettek meg mit ittak a testőrök?   

Akkor még nem az atya és a tisztelendő asszony láttak el minket. Azt ettünk, ittunk, amit a templomba járók hoztak nekünk, ugyanis akkor még nagyon oda figyeltek egymásra az emberek. Oda figyeltek külön a testőrökre is.

• Mikor pedig elérkezett a Húsvét, miképp jártak az emberek templomba? Hányan mentek?

Akkor mentünk mindenki. Mentünk kicsi-nagy, ott annyin voltunk, hogy nem tudtunk a templom körül megmozdulni. Apraja-nagyja ment. Ott mindenki vitte a kosárt. Én még a gyermekeimnek is készítettem elő kis kosarakat, még azok is vittek szenteltetni, a gyermekek. A kis kosarakra tettünk kis aranyos terítőt is, meg raktunk bele piros tojást, úgy vitték szenteltetni. Amikor megérkeztünk, mindig sorba álltunk, ahogy megszoktuk minden évben úgy álltunk. A gyermekek pedig a kis kosárral körülöttünk szaladgáltak. És volt, amikor, a nagy kosarakból két sorral is volt, mert nem fért egy sorba. Mert olyan görög nem volt, még ha nem is volt annyira vallásos, hogy szenteltetni ne jöjjék.

Mellé meg olyan is volt, hogy amikor vége volt a pászka szentelésnek. Felkaptuk a kosarat, és aki a leghamarabb hazaért, az volt az ügyesebb a kapálásba’. Ezt így tartottuk.

Mikor ránk adták a szentelés után az Úr áldását, oszt akkor mindenki minél hamarébb kijött. Akkor még nem kocsival jártunk hazafele, hanem gyalog.

Volt, aki még a kerteken keresztül is átvágott, hogy minél hamarabb hazaérjen.

Szaladtunk hazafele.

• Amint hazaértek, mi volt az első?

Letérdepeltün és imádkoztunk. El mondtunk „Mi atyánk”-ot és „Üdvözlégy”-et. Keresztet vetettünk, aztán kitálaltunk. Addig nem ettük semmit, míg a szenteltből nem ettünk. 

Mellette meg volt olyan is, hogy egy főtt tojást annyi félre vágtunk, amekkora volt a család. Hogy el ne felejtsük egymást.

A pászkára pedig keresztet vetettünk, és mind a négy oldalából a sarkát levágtuk. Észak – Dél – Nyugat – Kelet.

Azzal sem tettünk úgy, hogy eltapostuk vagy elégettük, hanem megbecsültük, és a jószágnak adtuk.

A gyermekiknek meg, egy terítőt raktunk elébe, mert egy szentelt morzsát le nem engedtünk esni a földre. Ha pedig a sonkának volt csontja, azt kivittük a mezőre, hogy a mezőn legyen áldás.

Jégverés ellen.

A morzsákat pedig beletettük a tűzbe.

• Milyen szokásokra emlékeznek még?

Volt még igen ilyesmi szokás. Volt a barka, amit Virágvasárnap szoktunk kapni. Ha jött a nagy idő, tettük a tűzre, és a felleg eloszlott. A barkát mi, mindig megőrizzük, ha szükség lenne rá.

Nekem még most is van. Félre vannak téve egy vázába.

• Mit üzennének a húsvéttal és a hittel kapcsolatban a jelen és jövendőkor emberének, mit tartanak fontosnak? 

(Irénke néni:) Én azt üzenném, hogy térjenek meg. És ne felejtsék el, amit mi már megkezdtünk, mert ezt eltörölni nem lehet. A hagyományokat és a pénteki böjtöt tartsák meg.

(Feri bácsi:) Én leginkább azt üzenném, azt is jobban a fiataloknak, hogy tiszteld atyádat, anyádat, felebarátodat, mint önmagadat. Hogy hosszú életű lehess a földön.

Interjút készítette: Pósán Ferenc.