Hatvan éve együtt Isten szeretetében
A nyíracsádi görögkatolikus templomban 60 évvel ezelőtt, 1961. január 21-én kötött házasságot Újfalusi János és Litvák Erzsébet. A szertartást Dr. Papp János parókus atya vezette. Gyémántlakodalomra családjuk a megelőző szombaton jött össze, majd másnap a templomban – mint minden vasárnap is – Istennek adott hálát az „ifjú pár” a sok kegyelemért, amit a Teremtőtől kapott. A Szent Liturgia után Tóth Elek parókus atya megköszönte nekik, hogy a közösség példaképei voltak eddigi életükben. A házasságkötésükkor Jézust hívták meg a családi életükbe, ahogyan a kánai menyegzőn az ifjú pár is meghívta Krisztust. Az Istenszülő volt a tanítójuk, akitől azt tanulták meg, hogy tegyék meg azt, amit Jézus kér tőlük. S tudták azt is, hogy az ember csak vizet tud adni, azaz egyszerű dolgokat, amit Isten jelenléte nemessé, szentté alakít át.
János bácsinak és Erzsike néninek két gyermekük született, akik szüleik nevét örökölték. 3 unokájuk (Nikolett, Roland és Richárd) és egy dédunokájuk (Mira) köszöntötte őket.
Isten áldja meg továbbra is életüket! Legyenek mindenkinek példaképe a hűséges házastársi szeretetben, a kitartó munkában, a családi összetartásban és az Isten iránti hűségben!