• Igazi értékek

    Hatvan éve együtt Isten szeretetében

    A nyíracsádi görögkatolikus templomban 60 évvel ezelőtt, 1961. január 21-én kötött házasságot Újfalusi János és Litvák Erzsébet. A szertartást Dr. Papp János parókus atya vezette. Gyémántlakodalomra családjuk a megelőző szombaton jött össze, majd másnap a templomban – mint minden vasárnap is – Istennek adott hálát az „ifjú pár” a sok kegyelemért, amit a Teremtőtől kapott. A Szent Liturgia után Tóth Elek parókus atya megköszönte nekik, hogy a közösség példaképei voltak eddigi életükben. A házasságkötésükkor Jézust hívták meg a családi életükbe, ahogyan a kánai menyegzőn az ifjú pár is meghívta Krisztust. Az Istenszülő volt a tanítójuk, akitől azt tanulták meg, hogy tegyék meg azt, amit Jézus kér tőlük. S tudták azt…

  • Tájékoztatás

    Vízkereszt ünnepe

    Január 6-án ünnepeljük a mi Urunk Jézus Krisztus megkeresztelkedését. Reméljük, hogy a közös liturgikus ünneplésbe minél többen be tudunk kapcsolódni! 5-én, kedden este 5 órakor lesz az ünnepi nagyvecsernye. 6-án délelőtt 9 órakor utrenyét végzünk, 10 órakor pedig Szent Liturgiát nagy vízszenteléssel. Este 5 órakor vecsernye, majd fél 6-tól Szent Liturgia lesz. Vár mindannyiunkat a János által a Jordánban megkeresztelt Üdvözítő! (A képeket Kedves Enikő készítette a tavalyi vízszentelési szertartásról.)