-
Karácsonyi készület
Szeretettel közlöm a barátaimmal és Krisztusban testvéreimmel, hogy a vírusfertőzés következtében kapott tüdőgyulladásból teljesen felépültem. A negatív tesztre várok, hogy újra a közösség rendelkezésére álljak. Sajnálom, hogy ez a mostani karácsony-ünneplés másként történik, mint ahogyan azt megszokhattuk, de talán jó arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogy mennyi mindent „csak úgy kapunk”, s elfeledkezünk arról, hogy mindez „ajándék”, s illene néha megköszönnünk… Köszönjük a bennünket szerető és miértünk megtestesülő Krisztusnak, hogy szerethetjük Őt és egymást! Két éve így köszöntöttük a Kisdedet, ahogyan a mellékelt képek is felidézik. Ma, sajnos a körülmények miatt ez nem lehetséges, de adjunk hálát ezért is! Gyertek, látogassátok meg a Betlehemet most is a templomban, s hagyjátok ajándékul…
-
MEGÉRKEZTEK!
Szeretettel jelzem, hogy templomunkba naptárak és kalendáriumok érkeztek. Kapható Ikon naptár, (ami mind a görög-, mind pedig a római katolikus ünnepeket tartalmazza,) – falinaptár, mini naptár, új kiadású énekeskönyv, asztali naptár, kalendárium, s megjelent a Görögkatolikus Szemle decemberi száma is. A kiadványokat a templomban és a sekrestyében lehet megvásárolni.