Igazi értékek

A VÁRAKOZÁS ELSŐ GYERTYÁJA

A görögkatolikus egyházban november 15-én kezdődik a Krisztus születésére való készület. Nyíracsádon is meggyújtottuk az Advent első gyertyáját.

A község lakói vasárnapi délutáni vecsernyére jöttek közösségi imára, aminek végeztével fellobbant az első láng. Az ima meghittségét emelte az egyházközség két ifjú tagjának, Simon Ábelnek a zongorázása és Szűcs Ákosnak az éneke és hegedülése. A készület első gondolatait a parókus atya tolmácsolta.

Kiemelte, hogy a készület nem egyenlő az ünneppel. A körülöttünk lévő világ becsap bennünket, amikor a karácsonyi készületet, az adventet már ünneppel, fényekkel, díszekkel és karácsonyi énekekkel tölti meg. A készület nélküli ünnep kiüresedéshez vezet. A keresztény ember fokozatosan megy fel az Istennel való találkozás hegyére, hogy megszülethessen Isten számára, s hogy az Isten megszülethessen benne. 

Erre a születésre készülni kell! A készület kezdetén az egyszerű lépések fontossága a szükséges. Egyszerre egyet lépjünk. Ne akarjunk rögtön szentek, tökéletesek lenni! Egy-egy lépés a cél felé a megérkezés biztonságát adhatja. Legyenek elhatározásaink, de csak egyszerre egy! Ha ez már készséggé válik életünkben, akkor majd egy másik kis lépést tegyünk meg újra.

Példaként említette, hogy aki ritkán jár templomba, az határozza el, hogy havonta legalább egyszer elmegy. Aki hetente ott van Isten házában, az ő vendégeként, az határozza el, hogy egy-egy hétköznap is a vendége lesz. – Aki hirtelen habitusú, az várja meg azt, amíg a vele beszélgető befejezi a mondatát, s utána már átgondolva, szeretettel szólaljon meg. – Lehet elhatározás az is, hogy ha lakásainkban nincs Krisztusról ikon elhelyezve, legyen kihelyezve az! Legyen legalább egy kereszt, amire rápillanthatunk, s erőt meríthetünk a pillantásból. Ahogy a családunkról elhelyezünk képeket lakásunkban, helyezzünk el a nagy családfőről, Krisztusról is! – Keressünk a készület első helyében olyan lépést, ami életünk készségévé válik! Ezt kinek-kinek magának kell megtenni! Keressük meg az első lépést, lépjünk!

A karácsonyi készület első feladata meg van. Ha ünnepelni akarunk, akkor készüljünk is…