Tréning a Nyugdíjas és Idős Klub szervezőinek
Nyíracsádon évek óta működik a „Nyugdíjas- és Idősklub” az egyházközség szervezésében. Ebben az évben a klubot szervező önkénteseknek „Az egyház és civil szféra közös társadalmi szerepvállalása Nyíracsádon” elnevezésű, EFOP-1.3.7-17-2017-00206 számon nyilvántartott pályázat segítségével egy két napos tréningen vehettek részt Telkibányán. Az önkéntesek, akiknek többsége maga is nyugdíjas, először a Vizsonyban található Árpád-kori templom tekintették meg, majd egy kreatív foglalkozás folyamán a nyomtatás történetét ismerték meg, s maguk is „nyomdászokká” váltak. A foglalkozás nagyon jól szolgált a közösség építését, és az új ismeretek szerzésének fontosságára és annak továbbadásának lehetőségeire tanította meg a résztvevőket.
A telkibányai előadások és kreatív foglalkozások sok lehetőségre és a nyugdíjas klub szervezésének új dimenziójára hívták fel a figyelmet. Fontos eleme volt a tréningnek a hagyományokra való figyelés, azok összegyűjtésének és továbbadásának kiemelése. Ennek keretében egy 30 évvel ezelőtti nyíracsádi húsvétolás archív felvételeit is megtekintették.
A hazautazás közben az abaújszántói görögkatolikus közösség templomát látogatták meg, amely során az ottani közösség életébe is bepillanthattak Dudás László atya segítségével.

