Tájékoztatás

Érzékenyítő lelki nap és csoporttréning a házi segítségnyújtásban dolgozók részére

Érzékenyítő lelki nap és csoporttréning a házi segítségnyújtásban dolgozók részére

2020.07.03-04.

Az elmúlt héten a Nyíracsádi Görögkatolikus Parókia házi segítségnyújtásban dolgozói kétnapos érzékenyítő programban vettek részt Telkibányán. A tréning főleg az idősgondozás során felmerülő problémákra és annak megoldási lehetőségeire fókuszált. Az előadások és csoportos megbeszélések során áttekintettük az idős ember lélektanát, igyekeztünk a ránk bízott gondozottak egyéni igényeit megállapítani. Jól szolgálta az együttlét a dolgozói kollektíva csapatának közösségi megerősödését is. Az érzékenyítő lelki napokat a telkibányai Ezüstfenyő Hotelben töltöttük, majd a programok végeztével meglátogattuk a közeli Kassát. Itt nagy öröm volt megtalálni a máriapócsi könnyező ikon egyik első másolatát, illetve megilletőden megállni Rákóczi Ferenc és közvetlen munkatársai sírjánál.

Programunk az EFPO-1.3.7-17-2017-00206 számú, „Az egyház és a civil szféra közös társadalmi szerepvállalása Nyíracsádon” elnevezésű pályázati program keretében valósult meg.