-
HISTORIA DOMUS
1739 Fából készült templomot szentel fel a közösség. 1787 Bilkey Jánost nevezik ki parókusnak Popovics János megüresedett helyére. 1781 Az első (fennmaradt) anyakönyvek megnyitásának kezdete. 1793 Elkészül a templom ikonosztázionjának állványzata. A faragásokat egy debreceni fafaragó készítette el. 1794 A képállvány ikonjainak festése 1808 Torony épül a templomhoz. 1815 Október 30. Bilkey János parókus halála. 1816 Bilkey Gábor lesz az új parókus. 1828 Schematizmus adatai A Nagyváradi Egyházmegye 1828-as schematizmusa szerint a görögkatolikusok száma: 1194. Acsádon: 1033, Mártonfalván: 132. Buzitán: 20, K.Bagoson: 9 görögkatolikust tartottak nyilván. Acsádon ekkor 58 római katolikus. 339 református és 45 zsidó vallású élt rajtuk kívül. 1842 Schematizmus adatai Az…
-
KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK ÜNNEPE – GYÓGYNÖVÉNYEK MEGÁLDÁSA
Június 24-én ünnepeltük meg Keresztelő Szent János születését. A liturgián részt vettek a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola pedagógusai is, akik az elmúlt tanév kegyelmeiért adtak hálát Istennek.
-
Napközis hittanos-tábor
Június 29-e és július 3-a között napközis rendszerű hittanos-tábort szervezünk általános iskolás gyemekek részére. A táborba a templomhoz kötődő tanulókat várjuk. Részvételi hozzájárulás napi ezer forint, ami a tízórait, ebédet és a szükséges eszközök beszerzését fedezi. Jelentkezni Tatai Zoltán atyánál lehet. Telefon: 06 30 837 8242.
-
Zarándoklat Máriapócsra
2020. június 6-án 26-an gyalogosan zarándokoltunk Máriapócsra, hogy hálát adjunk a minket végtelenül szerető Istennek a Tőle kapott sok-sok kegyelemért, amiben egyénileg, vagy a közösségeinkben részesültünk. Oda vittük kéréseinket, felajánlásainkat, letettük vétkeink köveit. Ugyanakkor keresztény életünk pártfogóját, az Istenszülő Szűz Máriát is köszöntöttük. Neki is megköszöntük, hogy életünk közbenjárójaként mellettünk áll. – Csodálatos lelki élményben részesültünk ezen a napon.
-
MEGEMLÉKEZÉS A TRIANONI GYÁSZNAPRÓL
MEGEMLÉKEZÉS A TRIANONI GYÁSZNAPRÓLJúnius 4-e nemzetünk gyásznapja. 100 évvel ezelőtt ezen a napon kényszerítették hazánkra a szégyenteljes trianoni-szerződést. Országunk kétharmadát elvették, így több millió magyar került az igazságtalanul meghúzott határok túloldalára. Erre a szomorú eseményre emlékeztünk Nyíracsádon is. Nemzetükért, hazánkért imádkoztunk a görög- és római katolikus egyházközségek szervezésében. A római katolikus templomban a magyar hazánkért végzett liturgia után a templomkertben emlékeztünk erről a szomorú eseményről. Mindenkinek köszönjük a részvételt!