AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 3.

AZ ISTENSZÜLŐ TANÍTÁSA AZ EVANGÉLIUMBAN 3.

(Magnificat)

„Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.” (Lk 1,47-56)

Mária és Erzsébet találkozásakor Mária ajkáról elhangzik a „Magnificat”, azaz az Istent magasztaló ének. Szertartásainkban gyakran ismételjük, imádkozzuk ezt az elgondolkodtató tanítást. 

Az imát Szent Lukács írja le evangéliumában. Ő ismerte Szűz Máriát, s tőle sok információt kapott az evangéliumi történetek megírásához. Valószínű, hogy nem szóról szóra ezek a szavak hangoztak el akkor, kétezer évvel ezelőtt, de Mária lelkületét nagyon jól bemutatja. Ezek az érzések jellemezték utat mutató életét.

Mire is hívja fel a figyelmünket az Istenszülő ebben az általunk nagyon jól ismert imában?

• Felhívja a figyelmünket arra, hogy az Istennel való kapcsolatunk első lépése a magasztalás és a köszönet: „Magasztalja lelkem az Urat…”. 
• Felhívja a figyelmünket arra is, hogy csak az egyszerű, alázatos lelkületű ember tapasztalja meg Isten felemelő szeretetét. – Akkor lehet hasonló érzésünk, ha Isten felé alázattal közeledünk. Tudom, hogy ki Ő. Tudom azt is, hogy mit kaptam tőle. Semmit sem érdemeltem ki, de mégis megajándékoz engem is, ahogyan Máriát megajándékozta. 
• Felhívja a figyelmünket arra is Mária, hogy az istenfélő ember, azaz az Istent élete alapjának tekintő ember – mindig megtapasztalhatja az isteni irgalmasságot nemzedékről-nemzedékre. 
• Felhívja a figyelmünket arra is, hogy mit kerüljünk el, ha ezt az isteni irgalmasságot megszeretnénk tapasztalni. 
• Kerülnünk kell az alázatos lelkület ellentétét, a gőgöt. Hányszor kimondjuk az Istennek és embernek is, hogy „ez nekem jár”. Hányszor kimondjuk azt is, vagy legalábbis érzékeltetjük, hogy „különbek vagyunk” másoknál. 
• Kerülnünk kell a hatalmaskodást. „Letaszítja trónjukról a hatalmasokat”. Milyen sokszor akarunk uralkodni a másik felett. Milyen sokszor elvárjuk azt, hogy nekünk legyen igazunk. Milyen sokszor mi mondjuk ki az utolsó szót…
• Kerülnünk kell az esztelen gazdagságot (telitettséget). Akinek minden haszontalan dologgal tele van az élete, az már nem tudja befogadni sem Isten, sem az embert. Isten ezeknek a „gazdag” embereknek nem tud adni. Nem azért, mert nem akar adni, hanem azért, mert az ilyen ember képtelen a befogadásra.
• Mária imája az esztelen gazdagsággal szemben kiemeli az „éhezőket”, akiknek javakat, értékeket ad az Isten. Az, aki tud „éhezni” az Istenre, az Isten igéjére, szavára, az megkapja Istentől azokat a javakat, ami boldogságot ad neki. 

• 

• 

• 

•