Nagypénteki prédikáció

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Ma temetésre gyűltünk egybe. Többségében nem tudunk részt venni testileg ezen a temetésen, amikor arimáteai József, Nikodémus és a Krisztust követő asszonyok elhelyezik Jézus Krisztus, a mi Urunk és üdvözítőnk testét az ideiglenes sírjában, de ott vagyunk lelkileg, szívünket és érzelmeinket hozva Urunkhoz, Istenünkhöz.

A sírhoz, általában mindig viszünk valamit.  Viszünk virágot, visszük érzelmeinket és visszük szeretetünket. 

Ma mit vihetünk üdvözítőnk, Jézus Krisztus sírjához? Vihetjük hitünket, reményünket és szeretetünket. Szent Pál apostol szeretet himnuszában így üzen nekünk: „megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de köztük a legnagyobb a szeretet. 

Ide hozzuk a szeretetünket. 

Tegnap, a nagycsütörtöki eseményekor Jézus ezt mondta: „az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.”

A krisztusi szeretet ez. A nagypéntek a mi szeretetünket is megkérdezi: Mennyire tudom én odaajándékozni életemet másoknak, ahogy a sírban nyugvó Krisztus tette? Ő így szólt hozzánk szenvedése előtt: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.”

Mennyire tudom magamat odaadni a házastársamnak, a gyermekeimnek, a rokonaimnak, s minden más embernek? „Legyetek az én követőim”, – mondta a most sírban nyugvó Krisztus. – Hozzuk ide a Szent Sírhoz szeretetünket!

Hozzuk ide Krisztus sírjához reményünket!

Ide hozhatjuk reményünket. 

A mai evangélium azzal fejeződik be, hogy azt, akiben bíztunk, akiben reméltünk, sírba helyezték. Mintha minden reményünk szétfoszlott volna. Az apostolok is, mint hozzánk hasonló emberhez, megrendülnek. Mindennek vége. Bezárkóznak, elmenekülnek, félnek. – Félnek, mint, ahogy mi félünk ebben a nehéz napokban.

Mégis, a krisztusi sírból remény fakad. A föltámadás és az élet reménye. 

Ma is figyelmeztető Krisztus sírja: a reménytelenség, a félelem nem a befejezés, hanem az életnek kezdete. Jézus tanítványai féltek és rettegtek a rájuk váró nehézségektől, mégis félelmük és remegésük a föltámadás örömévé vált. 

Hozzuk ide Krisztus sírjához hitünket.

 A krisztusi sírnál megálló emberek a hitüket hozzák ide. Hiszünk abban, aki megteremtett bennünket, aki életet adott nekünk, s aki örök létet szán nekünk. 

Ezzel a hittel, ezzel a reménnyel és ezzel a szeretettel állunk a Sír mellett, ami a föltámadás és örök élet biztosítéka számunkra.