LITURGIA NÉLKÜL…?

Az alábbi írást a Szent Hieroteosz Kápolna facebook oldalán találtam. Érdemes elolvasni, elgondolkozni rajta. 

LITURGIA NÉLKÜL…?

Vasziliosz Bakojánisz archimandrita írása

„Liturgia nélkül maradunk ilyen szent napokon, mint az Örömhírvétel, a Húsvét?” – kérdik sokan ezekben a napokban az ortodox keresztények közül.

Az alábbi történet megfontolásra érdemes.

Szent Jákovosz Calíkisz atyával esett meg, amikor katonai szolgálatát töltötte egy pireuszi bázison (1947-49).

Nagyhét volt. Parancsnoka, Polikarposz Zoei azt mondta neki: „Jákovosz, te a Nagyhét folyamán mindennap templomba fogsz menni, hogy imádkozz értünk.”

Mi okozhatott volna nagyobb örömöt Jákovosznak? De látta, hogy egyik társa, Jorgosz, nagyon szomorú.

– Mi van veled? – kérdezte. „Jön a Húsvét, és nem mehetek a falumba, hogy lássam menyasszonyomat! Neked bezzeg minden összejön!” – válaszolta.

Jákovosz megkérte a parancsnokát, engedje el Jorgoszt a faluba, hogy találkozhasson a menyasszonyával, és helyette ő mehessen őrségbe a Nagyhéten és Húsvétkor. Úgy is lett.

Jákovosz Húsvétot az őrtoronyban ünnepelte. És micsoda Húsvét volt!

Ő maga mesélte: „A feltámadási szertartás idején az őrtoronyban voltam egy dombon. Amikor a harangokat hallottam, tudtam, hogy a papok most éneklik: „Jertek, merítsetek fényt…” majd azt, hogy „Feltámadt Krisztus…”. „Ó, Krisztusom! – mondtam, – keresztényeink épp most kapják a Szent fényt. És abban a pillanatban a Szent Fény jött el énhozzám! Felülről jött a fény, és reám szállt, és egészen fénnyé váltam!”

Mennyire szeretett volna Jákovosz akkor a templomban lenni akkor és az egész Nagyhét folyamán! Szent vágyát azonban feláldozta egy testvére kedvéért. És Isten meglátogatta őt a Szent Fény által. Ha elmegy a templomba, ha nem hozza meg ezt az áldozatot, akkor Isten talán meg sem látogatja.

Tehát testvéreinknek hozott áldozatként kell nekünk, keresztényeknek is felfognunk e mostani „egyházból való kizárásunkat”. Hiszen az, „aki szereti Istent, a testvéreit is szereti” (2János 4,4).

Amit nekünk, keresztényeknek tennünk kell az, hogy tiszteletben tartjuk egyházunk döntését, és alázattal fogadjuk el azt. Vagy még inkább, ha bűneinkért való „penitenciának” tekintjük mindezt, ahogy arra a patrasz-i püspök, Hriszosztomosz rámutatott. Akkor úgy fogjuk érezni magunkat, mintha elmentünk volna a templomba, sőt, mintha megáldoztunk volna.