Az Istenszülő elszenderedése

K.K.T.!

Amint már megszokhattuk, az Istenszülő Szűz Mária ünnepeit hiába keressük a Szentírásban. Az Evangéliumok fő célja az, hogy Jézus Krisztus istenségét, megváltói művét elénk tárják, Isten örömhírét, azaz evangéliumát írásban is rögzítsék. Hitünk számára ez volt a legfontosabb.

Krisztushoz közvetlenül kapcsolódó személyek, Édesanyjának és apostolainak történetét, a szenthagyomány és korabeli, Biblián kívüli iratok őrizték meg. Számunkra mégis fontosak ezek az emlékek, mert közelebb visznek Isten titkához, segítik keresztény, Krisztust-követő életünket.

Mária elszenderedésének történetét a „Szűz Mária átmenete” című iratból ismerhetjük meg. Ennek az iratnak a keletkezési ideje a 2. század.

A hagyomány szerint Máriának halála előtt 3 nappal megjelent Gábor arkangyal és hírül adta neki az örökkévalóságba érkezésének, azaz halálának idejét. Halála napján csodálatos módon, a világban addig már szétszóródott apostolok Jeruzsálembe érkeztek. Mária testét, kívánsága szerint, a Getszemáni kertben temették el szülei és hitvese, József mellé. Szent Tamás apostol csak a temetést követő harmadik napon érkezett meg. Szerette volna még utoljára látni Máriát, ezért kibontották a sírt. A testen már nem találták, csak a halotti ruhákat, amelybe a testet becsavarták. Az apostolok megértették, hogy Mária testestől-lelkestől felvétetett a mennybe. – Ennek a történetnek egyik bizonyítéka az, hogy az első keresztények nagy tiszteletben tartották a szentek sírjait, de Mária sohasem volt sírja, ahová imádkozni összegyűltek volna.

---

Ez az ünnep a világi, nem vallásos ember számára, a megértés tekintetében, a legváratlanabb dolog az ünnepek terén. Azonnal felmerül a kérdés, hogy vajon mit is ünneplünk? És egyáltalán, lehet-e a halált ünnepelni? Azonban a szó, amelyet ebben az esetben használunk, az nem a halál, vagy a meghalás, de a sokkal másabb hangzású – elszenderedés.

Az ünnep értelme pedig abban rejlik, hogy nem létezik már többé a halál olyan formájában, mint ahogyan az a Krisztus feltámadása előtti időszakban létezett. Mert a feltámadás után már nem létezik többé a keserűség azon formája, elképzelése a halálról, ezért, aki hisz a Feltámadottban, az már nem fél a haláltól.

Maga az apostol is győzelmi éneket kiált a halál felett, amikor az mondja: “Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség”. – Fil.1,21. Az Istenszülő a földről való távozása után sem hagyta el a világot, mint ahogyan az ünnep liturgikus szövege is mondja: „Szülésedben a szüzességet megőrizted, halálodban pedig  a világot el nem hagytad…” Ahogy Krisztus mennybemenetele azt hozta, hogy velünk maradhasson, úgy az Istenszülő mennybevitele is valami hasonlót ad a világnak. Jelenlétét, közbenjárását nap mint nap tapasztaljuk.

(Tóth Elek 2012)